Leírás
A mezei zsálya Európa nagy részén honos, hazánkban is elterjedt, természetes gyepekben és száraz réteken előforduló évelő növény. Karcsú, felálló szárain látványos, kék-lila ajakos virágok nyílnak, amelyek sok beporzót – köztük méheket és lepkéket – vonzanak. Lombozata aromás, gyökérzete erőteljes, így jól alkalmazkodik száraz, napos körülményekhez is. Vadvirágos kertek, prérikert jellegű ültetések és természetközeli kompozíciók értékes eleme.
A vetést tavasszal vagy ősszel érdemes elvégezni, jó vízáteresztő, laza szerkezetű talajba. A magokat vékonyan takarjuk, majd tartsuk a talajt mérsékelten nedvesen a csírázásig. A mezei zsálya napfénykedvelő, és a meleg, száraz mikroklímát kedveli a leginkább. A csírázás 15–20 °C között indul meg, és a palánták gyorsan fejlődnek, ha elegendő fényt kapnak.
A gondozása egyszerű: a növény kifejezetten jó szárazságtűrő, és közepes vízigényű. A talajjal szemben nem igényes, a soványabb, köves talajokon is szépen fejlődik. Betegségekre kevéssé érzékeny, és hosszú életű, stabil töveket képez. A virágzás után a felmagzott füzérek eltávolítása serkenti a másodvirágzást, és rendezettebb megjelenést ad a növénynek. Ha szeretnénk magot fogni vagy önvetést elősegíteni, néhány virágzatot hagyjunk beérni.
A mezei zsálya télálló, a hideg évszakban föld feletti részei visszahúzódnak. Téli takarást általában nem igényel, de frissen ültetett tövek köré vékony mulcsréteg teríthető a gyökérzóna védelmére. Tavasszal a száraz szárak és levelek eltávolítása az első teendő, amely után a növény erőteljesen újrahajt.
A mezei zsálya sokoldalúan alkalmazható: prérikertekben, száraz évelőágyásokban, természetközeli kertekben, lejtők stabilizálására vagy beporzóbarát ültetésekben is kiválóan működik. Élénk, tiszta virágszíne jól társítható díszfüvekkel, cickafarkkal, zsályafajokkal és más szárazságtűrő évelőkkel.
A 0,2 grammos kiszerelés elegendő egy kisebb évelőágyás beültetésére, mivel a magokból számos erőteljes palánta nevelhető.
