Leírás
Az őszi vérfű Európa és Ázsia üde rétjeinek, patakpartjainak jellegzetes, középmagas évelő növénye. Finom szerkezetű lombozata és karcsú virágszárai könnyed, áttört megjelenést adnak az évelőágyásoknak. Nyár közepétől őszig megjelenő, sötétbordó, hengeres virágfejei visszafogott eleganciával díszítenek, és különleges textúrát visznek a kertbe.
A vetést tavasszal vagy ősszel ajánlott elvégezni humuszban gazdag, jó vízáteresztő, de üde talajba. A magokat vékonyan kell takarni, majd a csírázás idején a talajt egyenletesen nedvesen tartani. A csírázás 15–20 °C körüli hőmérsékleten megbízható. Az őszi vérfű napos és félárnyékos fekvésben is jól fejlődik, különösen ott, ahol a talaj nem szárad ki tartósan.
A növény gondozása egyszerű. Vízigénye közepes–magas, az egyenletes vízellátást meghálálja, ugyanakkor a pangó vizet kerülni kell. Betegségekre ritkán érzékeny, és stabil, hosszú életű töveket képez. Virágzása hosszan elhúzódik, az elnyílt virágfejek eltávolítása nem szükséges, mivel a növény természetes, vadvirágos hatását erősítik.
A virágzás után az őszi vérfű lombozata sokáig díszítőértékű marad. A tél folyamán a föld feletti részek elszáradnak. Jó télálló, takarást általában nem igényel, de fiatal tövek körül vékony mulcsréteg segítheti a gyökérzóna védelmét. Tavasszal az elszáradt szárakat tőből vissza kell vágni, ezt követően a növény megbízhatóan újrahajt. Az idősebb tövek 4–5 évente tőosztással fiatalíthatók.
Az őszi vérfű kiváló választás prérikertekbe, természetközeli évelőágyásokba és vadvirágos beültetésekbe. Finom megjelenése különösen jól társítható díszfüvekkel, kúpvirágokkal, kasvirágokkal, macedón varfűvel és más üde talajt kedvelő évelőkkel.
A 0,3 grammos kiszerelés elegendő több palánta nevelésére, amelyekből később természetes hatású, hosszú életű, karakteres vérfűállomány alakítható ki.
